Kalitka

 

Az egyetlen hirtelen betölthető állás a SZOTE mosodájában volt, ahol az intézmény vezetője a rajtam kívüli egyetlen diplomás. Nyolcvan fehér köpenyes mosónő alkotta a csapatot, ahová be kellett illeszkednem.

Hajnali hétkor kezdtem, és nekem is át kellett öltöznöm egy intézményesített fehér köpenybe. A fogságba esett madarak kétségbeesett pillantásával pásztáztam az acélszürke eget, és az átöltözés csak fokozta a rabság érzetét. Álltam az ablak előtt, és arra gondoltam, hogy akkor most ezért tanultam 17 évet. Vajon meddig fogom bírni a zöld képernyős terminálon a mosások adatait minimálbérért karban tartani? A munkaviszonyom három hétig tartott.

Azóta is elővesz néha az irodában a “mindjárt megfulladok” érzete, de soha többé nem vállaltam el olyan állást, ahol egyenruhát, formaruhát vagy munkaruhát kellet volna hordanom. Később jöttem rá, hogy a banki környezet vagy az állami szféra klasszikusan elegáns stílusa a jól szabott kiskosztümökkel és ceruzaszoknyákkal tulajdonképpen mégis csak egyenruha.

A kötöttségeket az idő múlásával egyre nehezebben viselem.